Kezdőlap
Rólunk
Hírek
Menhely
Segítsetek
Támogatók
Történetek
Totó Már egy éve történt. Nagy hó volt, és mínusz 20 fokos hideg. Egy autós hölgy telefonált, hogy a város végén, ahol ember már nem lakik, az út szélén napok óta lát egy reszkető kiskutyát. Először azt hitte, csak valamelyik tanyából jött ki, de már ötödik napja látja, és mint utóbb kiderült, tanya sincs a környéken.
Odamentünk. Az út szélén lévő bokrok alatt, a metsző hidegben, a hóban kuporgott a kiskutya. Lábnyom nem volt a környéken, s mivel napok óta nem esett a hó, tudtuk, őt nem fogják keresni, őt kidobták. Nagyon éhes volt, megetettük. A hidegtől átfagyva, reszkető lábakkal állt előttünk. Nem tudtuk, mit tegyünk. Plédbe bugyoláltuk, és beültünk vele az autóba. Pörgött az agyunk, kihez tudnánk bekönyörögni. Senki nem jutott az eszünkbe. A kiskutya közben átmelegedett és csillogó, könyörgő szemekkel nézett ránk. Nem volt szívünk otthagyni, pedig akkor még fogalmunk sem volt, mit kezdünk vele. Több mint két órát kocsikáztunk a városban, teljesen besötétedett. Ekkor eszünkbe jutott, hogy egy nagyon kedves ismerős családnak nemrég pusztult el a kutyája.
Vasárnap van és már sötét! Félve csengettünk. A hölgy és a lánya rögtön a segítségünkre sietett. - Csak ideiglenesen! - mondták, de mi így is boldogok voltunk. Jó helyen van a kutya. Enni, inni kap és a mai éjszakát már meleg helyen tölti. Aztán néhány nap múlva jött a telefon. A kutya kedves, hálás, nincs vele baj. Ne keressünk gazdát, örökbe fogadják. Ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna.
Azóta eltelt egy év. A szeretet csodákat tett. Szinte rá sem lehet ismerni az egykoron loncsos, sovány kiskutyára. Sétáltatják, fésülgetik, megkap mindent, igazán boldog élete van.
Azért vannak még jó emberek. Orsika és családja! Köszönet érte!
(2011-01-21)
Morzsi és Tücsi története Épp, hogy megalakult a KÓBORKA, az első telefonálók egyike arra kért bennünket, segítsünk a szomszéd kutyáján. Az öreg néni emeletes házba költözött, és a puliját ki akarja vinni a család a sintértelepre.
Morzsi, az alig 1 éves, csodaszép, fehér nyakkendős fekete puli még aznap gazdához került. Befogadója Erzsike néni és Kiss István bácsi, a gyermektelen házaspár lett. Morzsika eleinte nagyon félt, elbújt az udvar sarkában. Erzsike néni féltő gondoskodása, szeretete azonban gyorsan feledtette a kiskutyával a félelmet. Nagy szeretetben éldegéltek hármasban.
Egy év telt el, mikor az újvároson találtunk egy 4-5 év körüli tacskót, akinek csúnyán szét volt nyílva a nyaka. Hova tegyük a kutyát? És jött az ötlet: hátha Erzsike néniék befogadják, amíg meggyógyul. Így is lett. Ez a bűbájos, kedves néni és a férje ismét segített. Először úgy volt, hogy csak amíg meggyógyul, aztán úgy megszerették, hogy örökbe fogadták a volt gazdája által megkínzott tacskót, aki a tőlük a Tücsi nevet kapta. István bácsi szinte mindig otthon volt, de ha Erzsike néni elment, a két kutya siratta a kerítésnél. És óriási volt a boldogság, amikor haza érkezett. Mindig vitte a kutyusoknak a finom falatokat, még arra is gondja volt, hogy a beteg fogú tacskónak puhább tápot vásároljon. Ha zengett, villámlott, a puli félt. Ilyenkor bevitték magukhoz a verandára. Jó időben együtt üldögéltek kinn az udvaron. Fésülték, simogatták a kutyákat, beszélgettek velük. A pulit évente meg is nyíratták. Reggelit, vacsorát kaptak a kutyák, napközben egy kis nasit. Boldogságban éltek. Így teltek a napok, hetek, hónapok, de 2009 decemberében minden megváltozott. Erzsike néni váratlanul rosszul lett, kórházba szállították, ahol kómába esett. István bácsi nehezen viselte az otthoni magányt, ő is kórházba került, és 2010 januárjában hirtelen meghalt. Egy hónapra rá a fiatalos, mindig vidám, másokon mindig segítő Erzsike néni is meghalt. A két kutya ott maradt egyedül. A szomszéd gondoskodott róluk, és ígérte, hogy amíg kulcsot kap, eteti őket. Mi próbáltunk gazdát keresni, de sikertelenül. Úgy gondoltuk, ha nem találunk egy olyan embert, aki mindkét kutyát befogadja, akkor a megszokott helyükön, kíméletesen elaltatjuk őket. Olyan szép életük volt ott, nem szerettük volna őket máshol szenvedni látni. Sajnos, másként történt.
Egy szép őszi nap kinéztünk a sintér telepre. És mit láttunk?! Morzsi és Tücsi összebújva reszkettek egy kennel sarkában. Nekünk nem szólt senki, a "kedves" örökösök dobozba rakták, és kilökték a két kutyát. Azonnal odavittük Dr. Begazy Feri bácsit. Nevükön szólítva kivittük Morzsit és Tücsit a kennelből, és hogy ne szenvedjenek lelkileg tovább, szép csendesen elaltattuk őket. Közben a szívünk majdnem megszakadt, de ebben a szörnyű helyzetben így volt a legemberségesebb.
Nagyon furcsa, erkölcstelen ez a világ. A ház, az örökség kell, de a vele járó kis állat csak SZEMÉT!!!
Erzsike néni, István bácsi, Morzsi és Tücsi! Sosem felejtünk el Benneteket!
(2011-01-17)
Ajax A képen látható, hógolyó után ugró németjuhász kutya teljes neve: Ecsegpusztai Báró - Ajax.
2002. július 22-én született. Törzskönyvezték, fülén jól olvasható tetovált törzskönyvi száma. Még most is erőteljes, szép kan. És nem találunk gazdát neki.
Hogyan is találkoztunk?
November végén több telefon is értesített bennünket, hogy Mezőtúr és Túrkeve között, a nagykunsági csatorna hídjának szélén egy németjuhász kutya fekszik, nem bír felkelni.
Kimentünk és kiderült, hogy egy túrkevei állatbarát két napja eteti, itatja a kutyát, tartja benne a lelket. Reményre jogosított bennünket, hogy kis mozgásokra képes volt az állat (nem tört el a gerince).
A túrkevei férfinek nem volt lehetősége hazavinni a kutyát, nekünk kellett kitalálni valami félmegoldást, mert a Csillagszem Alapítvány egy hét múlva tudta volna befogadni a kutyát.
Egy mezőtúri üzlettulajdonos segített, üzletének udvarára szállíthattuk ápolni és gyógyulni.
Az első perctől nagyszerű állattal találkoztunk. Nagy fájdalmai ellenére emelhettük, vihettük, soha nem morgott, nem vicsorított, pedig ismeretlenek is voltunk számára. Elvarázsolt bennünket, de neki még napok kellettek ahhoz, hogy eldöntse, érdemes felállni és élni. (Közben a törzskönyvi száma alapján megtaláltuk a tulajdonosát. "Azt hittem, már megdöglött" - reagált a hírre a telefonba. Minden rosszat elmondott Ajaxról, amit egy kutyáról csak lehet. És azóta nem jelentkezett.)
Egyelőre mi lettünk az örökbefogadói. Szeretjük, mert szófogadó, mert játékos, mert nyugodt, mert egyéniség, mert megbízható és még sorolhatnám…
Mondanom sem kell talán, hogy miért nincs még gazdája. "Már öreg" - mondják.
Szerencsére Ajax nem így gondolja, és várja azt az egy gazdát, akinek még sok örömet okozhat.
Utóiratként elmesélek róla egy kedves februári történetet. Egy fiatal vizsla tulajdonosa panaszkodott, hogy a 4 hónapos kutyája idegesen, félénken viselkedik sétáltatás közben. Majd Ajax segít”- jött a megoldás. Így is történt, a kiskutya mindenben követte a nagyot, méltóságteljesen elsétált a kerítésen belül csaholó kutyák előtt, a Berettyó- parton már póráz nélkül is mindenben utánozta Ajaxot . Örült a gazda mindaddig a pillanatig, amíg Ajax, hopp, beugrott a vízbe, a kis vizsla hopp, utána ugrott.
A következő órákban a hajszárítónak lett jelentős szerepe.
(2010-03-30)
Muki Egy átváltozás története...
(2009-07-09)
Boby Hogy milyen fáradságos, idegölő, nehéz a mi munkánk, különösen így, hogy még nincs kész a menhely, jól példázza a következő történet.
Egy álmosító nyári vasárnap kezdődött Boby élete, (vagyis amennyit mi ismerünk belőle).
Egy női hang kérte a segítségünket, elmondása szerint már napok óta a házuk előtt tanyázik egy kutyus. Megsajnálta, egy dobozt tett ki a kapuja elé, abban alszik a kis jószág. Eteti is, de bevinni így nem meri, mert a saját dalmatája nagyon érzékeny, szinte mindenre allergiás. Elmentünk a helyszínre, s megbeszéltük a tulajjal, hogy féregtelenítjük, bolhátlanítjuk, védőoltásokkal ellátjuk a kutyát, s ő akkor befogadja.
A kutya lett a vasárnap délutáni programunk. Mindent megcsináltunk, (mibe se került!- pénz,idő, üzemanyag). Fáradtan, de boldogan vittük vissza az otthonra talált kis fickót. És jöttek a pofonok: - csengetésünkre fürdőköpenyben jelent meg a hölgy az ajtóban, mert azonnal utaznia kell balesetet szenvedett rokonához; - a saját kutyájával sem tudja mi lesz, nemhogy bevigyen egy idegen kutyát (óvónő lányával és férjével lakik ? ez a mi megjegyzésünk) - beszélt egy három házzal arrébb lakó idősebb nővel, aki befogadja a kutyát - odamentünk, és a néni közölte, hogy neki nincs hátsó kerítése, neki nem kell - visszamentünk a házhoz, megkérdezni, hogy miért csapott be bennünket? - a csengetésre nem jött ki - telefonon felhívtuk, nem vette fel?
Ott álltunk a kora estében egy "steril" kis kutyával, és fogalmunk sem volt, hogy hová vihetnénk. Megindult a telefonálgatás, befogadó keresése. Este 9 órára találtunk egy kennelt, ahová betehettük. Egy óra múlva telefonon szóltak, hogy vigyük onnan a kutyát, mert vonyít, nem tudnak tőle pihenni. Éjjel 11 órakor vállalta egyik tagunk, hogy 3 kutyája mellé befogadja Bobyt éjszakára. Ő már le se feküdt, hisz az idegen kutyát nem fogadták be saját állatai.
És eljött a másnap reggel... Helyet kell találnunk!! És megtörtént a csoda, angyal-szárnyon egy postás érkezett. (Lehet, hogy csak kerékpár volt, de számunkra a hihetetlen megvalósulása.) Ő tudott olyan címet mondani, ahol szeretnének kutyát. Nagy udvar, jó meleg kis ház, szerető gazdaasszony lett Boby világa. Hát kell ennél több? Bizony, Bobynak kellett. Egy téli délelőtt felhívott gazdaasszonya, és közölte, hogy küldjünk oda állatorvost, oltsa el a kutyát, mert rettenetes állapotban van, félig agyonverték. Elmesélte, hogy a kutya ki-kiszökött, ha megérzett egy tüzelő szukát. Egy gazda pedig dühében deszkával verte a kis állatot.( Soha nem tudtuk kideríteni, hogy ki volt.)
A szeretet, a gondoskodás megmentette Bobyt. Felgyógyult. Ivartalanítva lett, s így többé senkinek sincs semmi oka bántani ezt a kedves kutyát.
(2009-06-30)
Kistigris Egy női hang hívott telefonon, hogy a Teleki Gimnáziumnál nagyon sír egy cica, valószínű, elütötték. Odaérkezésünkkor a fal tövén feküdt és segítségkérően nyávogott. Barátságos volt, nyalta a kezünket. Szemlátomást komoly volt a sérülése. Azonnal állatorvoshoz vittük, ezzel egy időben kérdezősködtünk a környéken, hogy kié lehet. De mint általában, most sem tudott senki semmit.
Közben kiderült, hogy nyílt törése és izomszakadása van. Súlyos sérülése és nagy fájdalma miatt sajnos el kellett altatnunk. Azóta sem derült ki, hogy ki volt a "gazdája". Érthetetlen, hogy ez az édes kis cica nem hiányzik senkinek!
(2009-05-23)
Lilike Ismét bejelentés érkezett, hogy a Túrkevei út végén, egy bokor alatt látnak már harmadik napja egy kis kutyát. Valószínű autóból dobhatták ki, mert ugyanazon a helyen ül nap mint nap, mintha arra várna, hátha visszajönnek érte.
Odaérkezésünkkor egy vidám, ápolt, fiatal kis kutya fogadott bennünket. Megetettük, s ő hálásan nyalta a kezünket. Annyira sírt, nyüszített, hogy nem volt szívünk otthagyni, pedig akkor még fogalmunk se volt, hova tesszük. Később az egyik állatvédőnk vette ideiglenesen gondozásba.
Meghirdettük és vártunk, hátha keresi valaki. Napok, hetek teltek el, nem kereste senki. Eleinte sajnálták szomorú kis sorsa miatt, később úgy megszerették, hogy már nem tudtak lemondani róla. Ő a harmadik kutya a családban. Kedves, ragaszkodó. NEM EMBER AZ, AKI KI TUD DOBNI EGY ILYEN KIS ÉLŐLÉNYT!
(2009-03-31)
Masni Ezt a kiskutyát 2008. júniusban találtuk, a gátoldalon, 2 testvérével együtt. Nagyon picik voltak. Néhány hét gondozás után mindhárom gazdához került. Ez a kislány egy egyedülálló hölgyhöz, aki, mint utóbb kiderült, ritkán volt otthon. A kiskutya unatkozott, pici termetű volt, a kerítés hézagos, és egy idő után kiült a kapu elé. Nem ment el, csak várta a gazdit.
Egyszer azonban nyoma veszett. Kerestük, de nem találtuk. Hónapok múlva egy másik hölgy jelentkezett telefonon, hogy szeretne egy kutyát, és hogy már régebben talált az idős édesanyjának egyet. A leírás ráillett erre a kiskutyára. Elmentünk megnézni, és nem hittünk a szemünknek. Megláttuk a kis szőröst, egészen megnőtt. Ott közben a szomszéd két nagy kan kutyája majdnem szétszedte, de az állatorvos segítségével meggyógyult. Úgy tűnt, hogy jó helye van, szeretik.
Ám egy nap, 2009. márciusában megint csörgött a telefon, hogy a néni kórházba került, nincs, aki törődjön a kutyussal. Illetve a néni lánya elvitte magához, de mivel Ő szőrallergiás, vagy legalábbis ezt mondta, kizárta a tyúkudvarba. Elhoztuk a kiskutyát, de kérték, hogy ne is vigyük vissza, mert már senkinek sem kell. Kapar is ....stb....stb. Ideiglenesen odakerült, ahol a fiú testvére volt. Volt rá jelentkező, de időközben már úgy megszerették, hogy nem adták oda senkinek.
Megnyíratták, nyáron ivartalanítva lett, s igaz, hogy 2 éves korára már negyedik otthona van, de ez igazi otthon. Jól érzi magát és nagyon szeretik. Ez a kiskutya már annyi mindenen keresztül ment, megérdemli, hogy szép élete legyen!
(2009-03-30)
Már gazdát találtunk!
Közhasznúsági jelentések
Közhasznúsági jelentés - 2010. év
Közhasznúsági jelentés - 2009. év
Közhasznúsági jelentés - 2008. év
Történetek
Kutyasors
Hírek
